Nyári alpesi tanfolyam

Információk 3/3

---

Második levelünkben az egyik legfontosabbról, a ruházatról olvashattatok. Utolsó levelünkben pedig a Magas-Tátrában való mozgásról, az utakról és az időjárásról, valamint a felszerelésről adunk további tájékoztatást. Olvassátok figyelmesen!
Első levelünket itt találjátok >>
Második levelünket pedig itt >>

---

Mozgás a Magas-Tátrában

A Tátrában való mozgásra a Nemzeti Park szabályai érvényesek, amelyet szigorúan vesznek és a TANAP őrök büntethetnek is. Hegymászó igazolvány nélkül nem szabad letérni a jelölt turista utakról, nem szabad mászni, így ezekre az igazolványokra mindenképpen szükség van! Az igazolvány azt tanúsítja, hogy valamilyen szervezett hegymászó közösséghez tartozol! Ez az igazolvány lehet az Excelsior tagsági kártyád, az MHSSz igazolvány, de az ÖAV-kártyát is elfogadják.
Alapelv, hogy csak mászás céljából szabad letérni az ösvényről, a lehető legrövidebb úton, és a legkisebb környezetkárosítással kell megközelíteni a mászni kívánt falat, majd ugyanúgy kell onnan eltávozni is. A Magas-Tátrában a tervezett bivakolás, táborozás tilos!

Pénzt, igazolványt minden esetben a testeden célszerű hordani, mert egy esetleges mentés esetén előfordulhat, hogy a hátizsák a hegyen marad, csak a sérültet viszik le. Ezért javasolt egy nyakba akasztható kis táska, amely nem zavarja a mászást és a beülőt.

Mondani sem kell, hogy érvényes biztosításra van szükség, amely a teljes lefedettséghez az alábbiakat tartalmazza: extrém sportra kiterjedő balesetbiztosítás külföldre (pl. ÖAV), extrém sportra kiterjedő TB kiegészítő biztosítás Magyarországra (pl. Generali) és Európai Egészségbiztosítási Kártya. Egy helikopteres mentés milliós nagyságrendű költség, melyet ki kell fizetni, ha nincs biztosításod!

Szlovák hegyimentők telefonszáma 18300, mentsétek el telefonotokba! Esetleg érdemes letölteni a HZS applikációját is feltelepíteni, amennyiben okostelefonod van.

További infó a Szlovák Hegyimentő Szolgálat honlapján >>>

---

Mászóutak, tájékozódás, időjárás

A Tátrába érkezés előtt érdemes tájékozódni a helyszínről és az időjárásról.
A helyszínt tekintve az egyik legjobb információforrás az internetes szlovák Magas-Tátra kalauz Kis-Tarpataki-völgy aloldala.
A völgy linkje, gerincvázlata és falainak, útjainak leírása itt található >>

A Magas-Tátra nyugati és keleti részéről készített Bobovcák-Jacina kalauzok tulajdonképpen a tatry.nfo.sk kivonata. Ezek kereshető PDF-es formátumban innen tölthetőek le >>
A nyári alpesi tanfolyam összes útját tartalmazza a Gálfy kalauz is, melyet itt találtok >>
Végül, igen hasznos információkat tudnak adni a korábbi tanfolyamosok által rajzolt topok, melyeket majd a teljesített mászónapotok után - a tanfolyam végéig - vízjeles papírra rajzolva nektek is le kell adnotok a tanfolyam vezetőjének.
A korábbi tanfolyamosok rajzait ezen a linken éritek el >>

A nyári időjárás, mint említettük, igen szeszélyes, érdemes figyelni az előrejelzéseket. Néhány javasolt oldal erre az yr.no (Téry-ház), a windfinder (Lomnici-csúcs), vagy a meteoblue (Téry-ház).

Turista térkép is van fent a neten, ha szükséges. Téli és nyári turista térképet itt találtok >>
Nyomtatható térképet pedig itt, az Excelsior oldalán >>

---

Felszerelés

Ezen a linken találjátok a szükséges hegymászó felszerelések jegyzékét >>
Tanulmányozzátok át tüzetesen és a hiányzó felszerelést a szertárból béreljétek ki.

Néhány gondolat a felszerelésről, hogy megértsd, mit-miért viszünk.
Előfordulhat, hogy ereszkedni kell, de nincsenek nittek. Ebben az esetben kötélgyűrű vagy szegek kellenek a biztonságos ereszkedéshez, amelyet otthagyunk. Ezért szükséges minimum 4m hosszú 6mm átmérőjű kötélgyűrű és csoportonként 5 db szeg valamint kalapács.

Fejlámpa az alapfelszerelés része, mindig nálunk van tartalék elemmel együtt. Tájékozódáshoz fontos, ha rád sötétedik. Minél erősebb a fénye, annál jobb.

Elsősegély csomag szintén az alapfelszerelés része. Legyen benne betadin, sebtapasz, steril kötszerek, hővédő fólia, leukoplaszt és alap gyógyszerek (szén, demalgon, aspirin, mebucain stb.) Része lehet tű, cérna - nem nagy csomag, de ha nincs, és szükség lenne rá, nagyon tud hiányozni.

Élelem a mászáshoz szükséges. Ami nektek bejött, akár óránként 1 müzli-szelet vagy aszalt gyümölcs. Csúcs-csokinak fontos szerepe van - feltölt és szénhidráttal lát el a lemenetelhez! Szükséges legalább 1 liter víz, ásványi anyaggal dúsítva, ha hóból származik.

Reméljük, hogy a fenti információk hasznodra váltak, és minden kérdésedre választ kaptál. Amennyiben nem, fordulj bátran a táborvezetőkhöz kérdéseiddel, vagy személyesen tedd fel a megbeszélésen!

Kívánunk neked szuper nyári kalandokat a Magas-Tátrában a hegymászóvá válás útján, és sikeres mászásokat!

---

Jogi nyilatkozat

A hegymászás veszélyes sport, annak kockázatai a szervezők és az eljáró oktatók maximális gondossága mellett sem zárhatók ki teljes mértékben. A tanfolyamon mindenki a saját felelősségére és kockázatára vesz részt. A résztvevők nem szenvedhetnek olyan betegségben, mely hatással lenne hegymászó tevékenységre vagy fokozná annak kockázatait (pl. szívbetegség, magas vérnyomás, epilepszia). A résztvevők nem lehetnek kábítószer vagy kábító hatású anyag, továbbá a hegymászó tevékenységet befolyásoló gyógyszeres kezelés hatása alatt.