Egy reggel.

Sokan szidják Oszolyt, sokan nem szeretik. Azt mondják zsíros. Igaz. Azt mondják zsúfolt. Gyakran. Azt mondják túl meleg. Valóban. Azt mondják, nem lehet ott jót mászni. No, megállj csak! Nem lehet? Ezt nem… Hogy???

Ez a mese egy kellemes mászónapról szól. Oszolyon. Igen, Oszolyon.

Aki volt már nyáron Oszolyon, (ki ne lett volna) biztosan észlelte, hogy dög meleg van. Aki volt már délben Oszolyon, biztosan azt is megfigyelte, hogy egyik pillanatban még kellemes “reggeli” hűvös van, másikban már tikkasztó hőség. Ahogy kering a Nap a Föld lapos (esetleg banánalakú) tömbje körül, más-más szögből világít. Következtetés: reggel hűvös van, még Oszolyon is. Mellesleg reggel nincs kint senki. Nyáron sem.

Egyik este ez nem hagyott nyugodni. Milyen az? Jó lenne vajon? Friss dédesi emlékekkel telve (milyen szép reibungok vannak arra), kiváncsian mások élményeire összeszedtem Giannit, majd a korai indulásra való tekintettel gyorsan aludtunk egyet. Hajnalban a Verdon kanyoni beszámolóból és sörözésből eredő fáradtságból kifolyólag kissé lassan, de annál álmosabban elindultunk Oszolyra. Az
Árpád-hídnál Guzsival kiegészülve rontottunk neki a szikláknak. Hét óra harminc perckor megreggelizve, megkávézva, megbüfiztetve, bemelegítve, jobbról-balra haladva elkezdünk mászni. Kellemes, kifejezetten jóleső hűvösben végeztük a reggeli nyújtózkodást a Kisáthajlásban. Mikor jóleső érzéssel mind megmásztuk, békésen nyugtáztuk, hogy könnyű, rövid, de a miénk. Jó kis út ez. Jó kis szikla.
Jó reggelt!

Szép nap volt, a déli harangszó a Jethro (vagy a Delago???) standjában ért minket, Csobánka délelőtti nyüzsgésétől kellemes távolságban. Jó volt látni a sok hangyát, ahogy valami nagyon fontos ügyben eljárva siet ide-oda, fel sem tekintve a fölöttük “magasodó” sziklákra. Hiába, ilyenek Vagyunk. Úgy kell Nekünk…

Még egy-két út, aztán menjünk. Hánynál tartunk? Hétnél? Legyen kerek! A hátsó, árnyékosabb sarokban, a még nem túl forró utakkal kiegészítve éppen tíz!

Hazafelé, lemondva a pomázi buszra váró lányok társaságáról (Miért nem mentek inkább Budapestre?) Werischwar felé vettük az irányt, az Emil cukrászdába, ahol minden rendes pilisi mászónap véget ér.

Tudom ajánlani ezt a programot mindenkinek, akinek van egy szabad reggele, fel tud korán ébredni, és szereti a fagyit.

Az utak? Zsírosak, csúszósak… De ami a legfontosabb: mászunk. Szép utakat, még ha kissé kopottak is. Mi koptattuk el. Mert szeretjük.


Résztvevők:

  • Gulybán “Két centit kopott a térdem” Zsuzsi
  • Berkes “Verdon Réme” Janó
  • Lastofka “Nekem nincs állandó jelzőm” János

Utak:

  • Kisáthajlás,
  • Kisáthajlás direkt,
  • Walter,
  • Z út direkt (+ Z út),
  •  Jethro Tull,
  • Delago,
  • Veszprémi jobb,
  • Excelsior (Ezt kellett!),
  • Nemdohányzó (+ tőle jobbra az a kis párkányos tábla),
Translate »