Val di Mello-tól Finale-ig

2017. augusztus 6-13., Val di Mello / Finale, Excelsior-tábor

Érdekesen alakult az augusztusi haladó mászó-tábor. A tervezett egy hetes Val di Mello-i mászást az időjárás – annak ellenére, hogy a völgy stabil klímájáról híres – kitartó esőzéssel jól keresztülhúzta, így a hét közepén a csapat a 350 km-el odébb, a Genovától nem messze található Finaléba települt át, ahol szintén életre szóló élményekkel gazdagodtunk.
De kezdjük az elején. Val di Mello egyszerűen meseszép, a kristályberakásokkal tarkított, jól tapadó gránitfalak fantasztikusak és annak ellenére, hogy a reibung táblák első ránézésre eléggé elsápasztják az embert, a sziklák tényleg mászásra hívogatnak.

Az 1000 m-en található völgyből induló utak elsősorban trad utak, de vannak nittelt sport utak is és a több kötélhosszas utakban is akadnak nittek, szögek. Akadnak, ugyanis a beszámolók alapján előfordul, hogy a reibung táblákon akár 20 méteren keresztül sincs semmilyen biztosítási lehetőség, aztán találsz egy mozgó szöget és már annak is örülsz. Vagy a másik kissé rémisztő dolog, hogy kézzel kell kitapogatni a repedést és kitalálni vajon milyen friend megy bele.


Uomini e Topi 5b / 9 kötélhossz, mászók: Garamvölgyi Mihály – Mezei Csilla – Hajdú Zsombor
Tunnel Diagonale, V+ / 3 kötélhossz, mászók: Kozma Bálint – Valkó Júlia és Sepsi Örs – Egri Győző

Luna Nascente a nagy klasszikus VII / 9 kötélhossz, mászók: Buzgó Botond – Harangi János

 
“Talán az eddigi legszebb trad utam!” – Buzgó Botond

Vagyis, ha valaki a mentális képességeit szeretné fejleszteni ez egy remek hely hozzá. A mesterséges mászás hívei is bőven találnak trepnis utakat, akár több naposakat is. Sok a vízesés is errefelé, így télen a jégmászás örömeiben lehet elmerülni.

A fent leírtak alapján mondhatjuk, hogy Val di Mello-ban az utak elég nehezek, tényleg haladó mászóknak valók, de szerencsére akad lehetőség azoknak is, akik egyelőre csak barátkoznának az itteni kőzettel és annak sajátosságaival. Az egyik ilyen lehetőség a Sasso Remennóban található gránittömb, amin nagyon jól nittelt sport utak vannak a 4b-től (igaz abból csak egy van és az is valószínűleg alulszámozott) a 6b+-ig. Itt az utak átlagban 15-20-25 m hosszúak, de a leghosszabbak 40 m magasra mennek fel.

Vannak 1-2-3 kötélhosszas reibung táblák is a Val di Mello-i völgyben, a Trapezio d’Argento és a Mosquito Coast falakon. Na, itt aztán lehet gyakorolni milyen a “sima” falon menetelni. A Mosquito Coast útjai jól nitteltek, bár az első nitteket lehetett volna lejjebb tenni…

Mosquito Coast 5b / 1 kötélhossz Trapezio de Argento – Stomaco Peloso IV+ / 2kth / 60m Trapezio d’Argento – L’Alba del Nirvana VI- / 3kth /100 m

A szállást illetően a völgyben található, rövid beszállókat lehetővé tévő Ground Jack kemping tökéletes választás volt a tábor szervezőjétől Lázár Istvántól, akinek ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden résztvevő nevében a tábor megszervezésért. A kemping bárjában ráadásul reggelente isteni csokis és lekváros croissant-t lehet venni a kávé mellé 🙂 .
Aztán amikor átmentünk Finale Ligure-be egy másik világba csöppentünk. Ez is igazi mászó paradicsom, a tengerhez közeli völgyekben körülbelül 2700 út található. Aki megveszi az itteni 500 oldalas, egy kilós!!! kalauzt, az napokig nem tudja letenni, akkora a választék a mászó-helyekből. Mondhatjuk, hogy ha valaki végig szeretné mászni a szektorokat, egy élet is kevés lenne hozzá.
Vannak sportutas és több kötélhosszas szektorok is. Az utak nitteltek, de több kötélhosszba érdemes pár éket, friendet és hevedert is vinni, jól jöhetnek. A kőzet lyukacsos mészkő, a falak eléggé függőlegesek, de aki szereti áthajlásokban próbálgatni a tudását, itt kedvére válogathat abból is.
Itt is mászó kempingben szálltunk meg (Base Camp Monte Cucco), a La Torre szektor pont a kemping felett volt, így első nap kb. 10 perc volt felsétálni a szektorhoz. Itt együtt mászott a csapat, de a többi napon kisebb csapatokra váltunk és külön utakon jártunk.


La Torre szektor
L’Impari Lotta del Conte di Montesordo e del Drago Sanguineo, 6a / 5 kötélhossz, mászók: Marton Ferenc Marcell – Márai Beáta – Vermes István, Buzgó Botond – Rásky Vera

Finale-ban az egyik legnagyobb élményünk a tengerparti mászás volt. Fentről kellett beereszkedni kisebb-nagyobb párkányokra, onnan indulva mászhattuk a jól nittelt és standokkal felszerelt utakat. A fal rendkívül jól tapadt, szinte olyan volt, mint a smirgli, a színe pedig rózsaszínes fehér csíkokkal, akár egy óriás cukorkatömb. És hát alattunk a tenger! Nehéz leírni azt az érzést, amikor beereszkedtünk, mindenki úgy vigyorgott, mint a gyerekek, amikor beszabadulnak, mondjuk egy vidámparkba.

Még csak álmodozom arról, hogy a haladó mászó kategóriába tartozhassak, ezért voltak kételyeim, hogy mi keresnivalóm van egy haladó mászótáborban, de végül remekül éreztem magam! A társaság szuper volt, jókat másztunk, többször is kiléptem a konfortzónámból és szerintem fejlődtem is, olyan nehézségű utakat mászhattam itt, amikre eddig még gondolni is csak óvatosan mertem.
Sajnáltuk, otthagyni Val di Mello-t, de személy szerint egyáltalán nem bánom, hogy két csodálatos és ennyire különböző mászóhelyet fedezhettem fel Olaszországban. És az is biztos, hogy mindkettőbe beleszerettem és vissza fogok még menni 🙂 .

/Márai Beáta 2017. augusztus/

Translate »