Excelsior Hírlevél

2020. március

---

Éves közgyűlés eredményei

Az Egyesület 2020. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését, amely egyben tisztújító közgyűlés is volt. A közgyűlésen az alábbi eredmények születtek:

A közgyűlés az egyesület 2019-es üzleti évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági jelentését, valamint a felügyelő bizottsági jelentését elfogadta.

Az egyesület szertár vezető tisztsége Buzás Balázs lemondásával megüresedett. A közgyűlés megköszönte Balázsnak az egyesületért végzett munkáját és utódjának Kovács Lillát választotta.
Az egyesület alapfokú oktatásért felelős vezetőjének Szűcs Jenőnek, valamint az egyesület alpesi oktatásért felelős vezetőjének Mészáros Csabának mandátuma lejárt. A közgyűlés újabb 3 év bizalmat szavazott nekik.
Az egyesület sportszakmai vezetőjének Lázár Istvánnak mandátuma is lejárt. István felkérésre vállalja az oktatói gyűlések összehívását, de vezetői tisztségét nem kívánta meghosszabbítani. Mivel a vezetőség jelenleg nem lát megfelelő utódot, ezért a poszt betöltetlen maradt.
Az egyesület felügyelő bizottsága két tagjának, Klein Dávidnak és Szarvas Gábornak mandátuma lejárt, ezért a közgyűlés azt meghosszabbította. Felügyelő bizottsági póttagnak pedig Prohászka András tag került megválasztásra.

A közgyűlés az egyesület törzstagjának választotta Frindt Henrik Gábor, Kocsis Dávid, Ruskó András, Szobonya Csongor, Vida Judit és  László András tagokat, valamint egy évi időtartamra kiemelt tagnak Radimszky Anna tagot.
A közgyűlés tiszteletbeli örökös tagjának választotta Lázár István tagot az egyesületért végzett közel három évtizedes munkájáért.

A közgyűlés tanúbizonyságot tett, hogy támogatja az Excelsior Hegymászó Sportegyesület várható kilépését a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetségből. Amennyiben a kilépés ténye véglegessé válik, a tagság semmilyen változást nem fog észlelni (pl. mászóengedélyek). A témában hamarosan tájékoztató következik, kérjük türelmeteket.

2019-ben az egyesület vezetősége az Excelsior Sportolója díjat Ruskó Andrásnak ítélte. Andrásnak gratulálunk, eredményeiről pedig itt közöltünk cikket.
A 2019-es évi pontozásos mászóverseny eredményei kihirdetésre kerültek. Nőknél Vida Judit, férfiaknál Kocsis Dávid lett a legeredményesebb. A további eredményekről itt közöltünk cikket. A díjazottaknak gratulálunk!

Köszönjük szépen a megjelent tagok részvételét!

---

Tavaszi alapfokú trad tanfolyam

2020-ban március 19. és május 3. között tartjuk a tavaszi alapfokú trad sziklamászó tanfolyamunkat.

Kérünk Téged, segíts Te is tanfolyamunk hirdetésében

Küldd el barátaidnak, kollégáidnak, ismerőseidnek tanfolyamunk Facebook eseményét, vagy szórólapját, hogy értesüljenek róla! Nyomtasd ki - akár fekete-fehérben - és helyezd el munkahelyeden, kedvenc szórakozóhelyeden, boltodban, amennyiben erre lehetőséged van.

Mondd el nekik, hogy Te miért végezted el a tanfolyamot, és miért ajánlanád másoknak is ezt a szép sportot! Azt is oszd meg velük, hogy miért éppen az Excelsiort válasszák, ahol pezsgő klubélet, jól felszerelt szertár, gazdag könyvtár, önköltséges táborok és jól felépített tanfolyam rendszer várja a hegymászóvá válni akaró sportolókat.

Irányítsd őket az Egyesület honlapjára.

És ha van kis időd, segíts nekünk a plakátolásban! Jelentkezz e-mailen a kommunikáció e-mail címen!

Köszönjük a segítséged!

Bővebben >>>

---

Klubélet

Beszámoló a téli alpesi tanfolyamról

Az idei téli alpesi tanfolyam idén egy hetes volt, melyen összesen 18 klubtag tanfolyamos sajátította el a téli alpesi tananyagát.

A téli alpesi tanfolyam elvégzésével 12 tagunk vált vizsgázott mászóvá: Bálint Eszter, Dendel Niki, Desbordes-Korcsev Miklós, Káposzta Péter, Maák Pál, Pogácsás Katalin, Potsubay Péter, Ralovich Kristóf, Sebe Barbara, Szobonya Csongor, Szűcs Gábor és Tóth Attila

Gartulálunk nekik!

Streap Alba Geamhradh 2020

Klubtársunk, Harangi Jani Skóciában járt! Az eseményt így kommentelte: "A skót hegymászás 50 éves évfordulójának tiszteletére újból megrendezett találkozóra odarakták magukat a szoknyások és az időjárás is. Igazán kijutott mindenből, amit egy igazi skót tél adhat. Az embert próbáló körülmények olykor igencsak felültettek a mentális és fizikális hullámvasútra, nemcsak engem, hanem a helyieket is."

Jani az egy hetes mászótalálkozóról hamarosan képes vetített beszámolót tart. Az előadás időpontjáról hamarosan értesítünk benneteket.

Alex Txikon előadás a MAHOE szervezésében

Alex Txikon ismét előadást tart 2020. március 25-én szerdán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nagytermében 18.30 órai kezdettel.

További információ az esemény facebook oldalán >>>

Homokkő tanfolyam és tábor 2020

Idén májusban is megrendezésre kerül a homokkő tanfolyam és mászótábor Bad Schandau környékén, Németországban! Aki már volt ott, sosem felejti el, hiszen egyrész varázslatos a környezet, másrészt pedig a szigorú szabályok alapján folytatott tradícionális mászás egészen egyedi kihívások elé állítja az embert.

Gyere el, ha szeretnéd megtanulni vagy gyakorolni ezt a speciális mászótechnikát, illetve ha van tapasztalatod saját közteses mászások terén! Az alaptanfolyamra idén 8 fő jelentkezésére számítunk, illetve lesz haladó tanfolyam, és tábor is.

Jelentkezni az esemény honlapján tudtok >>>

---

Hírlevél archívum

 

Lemaradtál a korábbi hírlevelekről? Semmi gond!

Korábbi hírleveleinket  az Archívum -> Hírlevelek menüpont alatt meg tudjátok tekinteni!

---

Eseményeink a honlapon


Szeretnéd látni az éves programtervünket?

2020-es eseményeinket, tanfolyamainkat megtalálod a honlapon >>

Naptárunkat csatolhatod a Google naptáradhoz >>

Letöltheted .ics formátumban más naptár-programokhoz is >> 

Letöltheted .pdf formátumban nyomtatáshoz >>

---

Kövess minket a szociális hálóinkon is!

 ...és tölts fel tartalmat az #excelsioralpineclub hashtaggel!