Excelsior Hírlevél

2020. június

---

Beköszönés

Nehéz időszakon vagyunk túl. A szabadságot, természetet különösen szerető sportolóként mindannyian nehezen éltük meg a bezártságot, amely ahhoz kellett, hogy közös erővel megfékezzük a járványt és megóvjuk idősebb és kiszolgáltatottabb embertársainkat. Ezúton köszönjük Nektek, hogy fegyelmezettségetekkel hozzájárultatok saját lehetőségeitekhez mérten a baj leküzdéséhez!

Most azonban már nyílnak a menedékházak, korlátozás nélkül lehet a hegyekbe menni - mi pedig már a nyári alpesi tanfolyamra készülünk, és elkezdtük leporolni az őszi terveinket is.

Induljon tehát a nyár. Kívánunk Nektek tartalmas mászószezont és sok szép utat, biztonságos mászásokat. Az elején kérlek, vegyétek figyelembe saját fizikai és pszichés edzettségi állapototokat, amely a kihagyás után lehet, hogy nem ugyan olyan, mint a tavaly ilyenkor - első mászásaitokat ehhez mérten válasszátok, a lécet emelni ezután lehet. Fotózzatok, videózzatok, és ha van olyan kaland, amit szívesen megosztanátok velünk, akár cikk, akár egy előadás formájában, azt jelezzétek, hiszen a Ti sikereitek teszik valódi egyesületté az Excelsiort!

Szép mászásokat kíván az Excelsior csapata!

---

Nyári alpesi hegymászó tanfolyam

A járványhelyzet enyhülésével megnyíltak a határok és szabad a járás a hegyekben. Nincs akadálya tehát, hogy idén is megrendezzük a szokásos nyári alpesi tanfolyamunkat a Téry Ödön menedékházban, a Kis-Tarpataki völgyben.

Időpontja: 2020. július 11-18.

Jelentkezés és egyéb infók itt >>>

---

Mászóengedélyek

Még mindig sokan kérdezitek az MHSSz-ből való kilépésünk okán, hogy hogyan tudtok június 30 után mászni. Figyeljétek a folyamatosan frissülő weboldalunkat, ahova azonnal töltjük fel a védett területen fekvő hazai mászóiskolákhoz szükséges engedélyeket. A hatóságok közül eddig egyedül a veszprémi megyei kormányhivatalnál van némi adminisztratív elakadás, a többi sínen van. Tájékozódjatok az alábbi térképes aloldalon, amelyet folyamatosan frissítünk:

Mászás -> Engedélyezett mászóhelyek

---

Klubélet és beszámolók

Szezonnyitó mászótalálkozó 2020

Egy rendkívüli szezonnyitó mászótalálkozón vagyunk túl több szempontból is. A koronavírus időszak vége felé közeledve ez volt az első megtartott Excelsior mászótábor, ami ráadásul kissé szokatlan, de a Magas-Tátrát tekintve nem váratlan időjárásban zajlott. Esténként jókat beszélgettünk, ismerkedtünk az újakkal. A Poprádi-tavi szálló alkalmazottai nagyon örültek nekünk, hogy ilyen körülmények között is kitartottunk és ezzel egy kicsit sikerült őket az ottlétünkkel és a fogyasztásunkkal támogatni. Biztos, hogy ezzel az egyesületünk nevét és megbízhatóságát emeltük!
Ezúttal ugyan nem sikerült senkinek sem alpesi trad utat abszolválnia a hideg, vizes gránitfalakon, ami helyenként 0 fok körüli folyamatos vízlefolyásban zajlott. Akiknek nem sikerült a mászóút, ők is túráztak egy nagyot a Koncistára, vagy a Batizfalvi-tóhoz.
A legfontosabbnak azt gondoljuk, hogy közösséget építsünk és ez mindenképpen sikerült.

Haladó mászótábor - Piz Badile

---

Haladó, legalább UIAA VI-os szinten gyakorlottan mászó tagjainknak hirdetjük idén a Piz Badile árnyékában található Gianetti menedékházban ezt a mászótábort, július 25. - augusztus 2. között. 

Többnyire trad/clean utak grániton, 10 kötélhossz feletti hosszúságban, 1-2 órás beszállókkal, amely felkészülést kíván.

Jelentkezni az oldalunkon kiírtak szerint lehetséges >>>

---

Hírlevél archívum

 

Lemaradtál a korábbi hírlevelekről? Semmi gond!

Korábbi hírleveleinket  az Archívum -> Hírlevelek menüpont alatt meg tudjátok tekinteni!

---

Eseményeink a honlapon


Szeretnéd látni az éves programtervünket?

2020-es eseményeinket, tanfolyamainkat megtalálod a honlapon >>

Naptárunkat csatolhatod a Google naptáradhoz >>

Letöltheted .ics formátumban más naptár-programokhoz is >> 

Letöltheted .pdf formátumban nyomtatáshoz >>

---

Kövess minket a szociális hálóinkon is!

 ...és tölts fel tartalmat az #excelsioralpineclub hashtaggel!