Az Excelsior új vezetője: Dr. Koós Sándor

A 2022. január 27-i közgyűlésen Buzgó Botond leköszöntével új egyesületvezetőt választottunk.
Az alábbiakban Dr. Koós Sándor bemutatkozását olvashatjátok. 

Dr. Koós Sándor

Debrecenben születtem, jelenleg 45 éves vagyok, házas és 3 gyermek édesapja. Alapvetően okleveles kertészmérnökként végeztem, de már az egyetem előtt megismerkedtem a talajokkal, a talajtannal, így a diplomámat is talajok tápanyagforgalmával kapcsolatban írtam. Ezen felül talajtani szakmérnöki diplomám is van, illetve 2013-ban a talaj nitrogén-forgalmának és szén-dioxid kibocsátásának összefüggés vizsgálatával kapcsolatban védtem meg PhD-mat.

Sport(os) életem előzményeiről talán érdemes megemlíteni, hogy 1986-tól komolyan érdekelt a BMX biciklizés, melynek flatland ágát egészen az egyetemig (’90 évek legvége) űztem. Sajnos a környezetemből kikoptak a sporttársak, így egy idő után nekem is elmaradt. Ámde a mai napig van BMX biciklim és néha még gyakorlok is egy keveset.

A hegyek világával a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen töltött éveim (1996-2002) alatt ismerkedtem meg. Kezdetben a Szivárványos Guppi nevű természetjáró csoport tagjaként síkvidéki, hegyi, kerékpáros, illetve vízi túrákon vettem részt (többszörös bronzérmes, ezüstérmes és aranyérmes túrázó).

A 2000-es évek legelejétől dr. Nagy Sándor vezetésével (az egyetemi hegymászó körön belül) belekóstoltam a magashegyi hegymászásba, melynek során megmásztam a Wildspitzet (3782m), az Ankogelt (3252m), a Hochalmspitze (3360m), végig másztam télen a Rila-gerincet, elérve a Musalat (2925m).

A hegymászás kapcsán egyre jobban érdekelt a sziklamászás, így 2003 tavaszán elvégeztem az Excelsior SE alapfokú sziklamászó tanfolyamát, Mészáros Csaba vezetésével, Greskovits Áron és Greskovits Márk segédletével. A korábbi hegymászásaim alkalmával felismertem, hogy a téli mászás speciális tudást igényel, így 2004 februárjában elvégeztem az Excelsior téli magashegyi tanfolyamát, melyet akkor még a Hochkönig (2941 m) csúcsa alatt tartott az Excelsior (meglehet, azon a helyszínen utoljára). 2008 tavaszán bronz fokozatú túravezetői vizsgát tettem a Magyar Természetbarát Szövetségnél.

dr_koos_sandor_telialpesi_2017

Érdeklődésem egyre jobban a sziklamászás felé terelődött. 2003 és 2008 között a Dolomitokban számos D és E nehézségű Via ferrata uton másztam meg többek között a Piz Boe (3152m), Tofane di Rozes (3225), Tofane di Mezzo (3244m), illetve a Marmolada (3343m) csúcsokat. 2010-től sokat boulderezek (sziklán és teremben egyaránt), lévén nagyon jó erőnléti és mászó specifikus edzésnek tartom. A (teljesség igénye nélküli) mászónaplóm ezen a linken található.

Azt gondolom, hogy a korábbi Excelsior bázist adó Mészöly utcai klubélet nagyon sok inspirációt adott, főként az akkor nagyon erős (él)csapat, akikkel volt szerencsém a klubban mászni, beszélgetni. Nagyon régi mászópartnereim Baksa Zsolt, Nagy Dániel és Miletics Marci, akikkel számos sziklautat másztunk együtt, és remélem fogunk is.

Mottóm

„Csak szimbólum a hegy és a hegymászás; minden valamirevaló embernek kell, hogy legyen egy Matterhornja, amit tűzön-vízen keresztül meg akar mászni. Nem a Matterhorn a szép, ha mégoly festőien világítja is meg a hold, hanem az a szép, hogy vannak matterhornjaink, amelyek kikényszerítik belőlünk az igazi emberi magatartást: a küzdést. Nem a küzdést a létért, hiszen éppen ez, ami bennünk az állattal közös, hanem a léten felüli küzdést: azt a küzdelmet, amit nem az élet szükségletei kénysze-rítenek rák, hanem emberi mivoltunk: a szenvedély. Az állatnak nincsen szenvedélye. Él és meghal, közben küzd a létért, ez a dolga. Az ember ott kezdődik, ahol túllép azon, ami benne csak biológiai, átadja magát a szenvedélynek, a „léten felüli” küzdelemnek. Egyedül ez lehet szép.”

Benedek István: Csavargás az Alpokban

2016-ban elkezdtem az MHOK által szervezett, a TF-en tartott Sportoktató OKJ tanfolyamot, de idő hiányában 1 év után nem folytattam (alapfokon és téli magashegyi szinten hospitáltam). De ez az egy év nagyon tartalmas volt, hiszen a sportszakmai dolgokon felül rengeteg emberrel kerültem közvetlenebb kapcsolatba, a saját és más egyesületekből, mely szintén nagy inspiráció volt számomra.

Az Excelsior SE alapfokú sziklamászó tanfolyamain a 2000-es években Mészáros Csaba mellett segédoktatóként tevékenykedtem pár alkalommal. 2016 óta rendszeresen – 2018-tól hivatalos oktatóként – részt veszek az alapfokú oktatási tevékenységben, illetve alkalmanként segédkezek a nyári és téli magashegyi tanfolyamokon.


Az Excelsior tagsága sikert kíván az egyesület vezetéséhez!