Excelsior 50: Köszönetnyilvánítás

Ahogy korábban már beszámoltunk az 50 éves konferenciáról és mászótalálkozóról, hatalmas siker volt!
Ez a siker a közönségen kívül a nagyrészt a szervezők munkáját dicséri. Többek között Michaletzky Péterét, aki az alábbi levéllel kíván köszönetet mondani:

“Tavaly ősszel kaptam meg a megtisztelő feladatot, hogy az Excelsior 50 születésnapi konferencia előkészületeit összefogjam. Erről a munkáról szeretnék röviden beszámolni, megemlítve mindenkit, akinek köszönettel tartozunk.

Június 18-án ünnepeltük meg az Excelsior 50. születésnapját az állatkerti Varázshegy épületben, ahol a nyári szezon elkezdődése után, remek strandidőben is 260-an választották szombat délutáni programnak a hegymászós előadásokat, vetítéseket, és persze nem utolsó sorban az excelsioros társaságot. Jó érzés, hogy jelentős számban sikerült aktivizálni volt tagjainkat is, akik az idők során más egyesületekhez kerültek!

A konferencia megnyitójában Buzgó Botond egyesületvezető, aki a Csillagtér tetejéről beereszkedve jelent meg a színpadon, átadta az év sportolója díjat a 2000-es évre vonatkozóan Ozsváth Attilának, illetve az ő családtagjainak, valamint a 2010-es évre vonatkozóan pedig Juhász Bálintnak. Ezúton is gratulálunk nekik!
Ezután felvágtuk az ünnepi Excelsior logóval díszített tortát, mely Schütt Rita tehetségét dicséri.
Az előadások során megelevenedtek régi és kevésbé régi mászások, expedíciós történetek, megismerhettük az MHSSz terveit, a korai klubélet részleteit, a sziklamászás során érintett természeti értékeket, valamint a hegymászás és az európai kultúrtörténet összefüggéseit.
Köszönet az előadóinknak a felkészülésért: Szendrő Szabolcsnak, Klein Dávidnak, aki videóüzenetben jelentkezett, Kandrács Ildikónak, Alkér Andrásnak, Lázár Istvánnak, Rácz Zsoltnak, Hoffmann Györgynek, Német-Bucsi Attilának, Mécs Lászlónak, Urbanics Áronnak és Koncz Ákosnak.
Külön köszönet Koncz Ákosnak az egész napos konferálásért. (Részletes program és előadói bemutatkozások itt.)

Persze mindez nem jöhetett volna létre az előkészítő munkák nélkül, melyek lényegében január elején kezdődtek, számos találkozóval, 1500-nál több e-maillel, sok chat üzenettel és számtalan munkaórával jártak. Ezért az áldozatos munkáért a következő társainknak szeretnék köszönetet mondani:

  • Buzgó Botondnak, Lázár Istvának, Mészáros Csabának, Szűcs Jenőnek, Koós Sanyának az ötletelésekért és a döntések elősegítéséért
  • Szarvas Gábornak, Szodorai Reginának, Kenderesi Attilának és Molnár Ildikónak a később majd a klubhelyiség falán kiállítandó poszterek elkészítéséért
  • Molnár Ildikónak a büfével kapcsolatos előkészítő munkákért
  • Farmosi Nórinak a sajtókapcsolatokért és az interjúk elkészítéséért
  • Dobos Csabának és Csikós Kornéliának a plakát és szórólapok megtervezéséért és nyomtatásáért
  • Buzgó Botondnak a szponzorokkal tartott kapcsolatért, és a honlap szerkesztéséért
  • Tóth Magdolnának (Gubacs – Guanó Barlangjáró Csoport) és Kovalik Andrásnak a Klein Dávid interjú elkészítéséért
  • Szász Tímeának és Harkay Zsoltnak a jubileumi kitűzők létrehozásáért
  • Iványi-Tatai Rékának és Buzgó Botondnak a jubileumi pólók elkészítéséért

Magán az eseményen a következő stáb vizsgázott ötösre csapatmunkából és önzetlenségből, hiszen ők sokszor a feladatuk ellátása miatt nem nézhették végig az előadásokat, valamint reggel 8-tól este 11-ig dolgoztak a konferencia sikerén:
Szodorai Regina, Szarvas Gábor, Mészáros Csaba, Molnár Ildikó Szűcs Jenő, Vásárhelyi Nóri, Farmosi Nóra, Hegedűs Anett, Urbanics Magdi, Zelenák Fruzsina, Prohászka András, Tatai Zoltán, Vacskó Dániel, Rásky Vera, Kozma Bálint
Személy szerint várom, hogy mikor tudunk hasonló eseményen újra együtt dolgozni.

Külön köszönet jár a Fővárosi Állat- és Növénykert részéről:

  • Sárfalvi Juditnak, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta a Varázshegyet
  • Dombi Ritának és Kunsch Györgynek a lebonyolításban nyújtott egész napos segítségéért

Kiemelt szponzorunk volt: Tengerszem Túrabolt
Szponzoraink voltak: The North Face, Trexpert Túrabolt, Rudy Project, Big Wall, Monkey Boulder, Ujjerő

Az eseményről készült fotók Szodorai Regina és Gyulai Szilvia munkáját dicsérik, az albumot itt találjátok meg.

Üdv:
Péter”

Természetesen a köszönet Michaletzky Péternek is jár, aki nagyszerű munkájával fogta össze az egész konferencia szervezését. Nem kis feladat, köszönjük Peti! – Buzgó Botond