Három óra alvás után, amit az autó mellett töltöttünk el szabad ég alatt, nekivágtunk a hegynek. Jó idő volt, bár az évszakhoz képest kissé hideg (-1°C). Végül is erre számítottunk, vagy talán még rosszabbra… A falat függőlegesen kettészelő nagy kuloár bal széléhez mentünk, ahol elképzelésünk szerint az út kezdődik!  Hogy melyik út? Azt végül csak két nappal a mászás után, a fotók tanulmányozása után sikerült kiderítenem!

Eredeti szándékunk szerint a Bayor utat akartuk mászni, majd becsatlakozva a Német útba, azon folytatni tovább egészen a fal tetejéig. Csak az volt a baj, hogy reggel 6.40-kor teljesen rossz helyen szálltunk be… Még csak nem is egy másik útba, hanem valahol, valami nem túl könnyű, mindenesetre törős, nehezen biztosítható helyen. Itt másztunk nagyjából 4-5 kötélhosszt, mikor végre találtunk egy szöget. Ekkor értük el a Prusik-Szalay utat, ami a Bayor úttól elég messze, az északi-fal jobb oldalán vezet! A legviccesebb, hogy fogalmunk sem volt hol is vagyunk. Mindvégig a Bayor út, majd feljebb a Német út falrajzát tanulmányoztuk, és persze átkoztuk, mivel gyakorlatilag semmiféle hasznát nem vettük… A várt „gyaloglós”, „szinkronmászós” részekkel alig-alig találkoztunk, cserében viszont a falrajz szerinti II-III-as és IV-es hosszok helyett jóval nehezebb V-ösöket kaptunk. Sőt a kiszálló hossz III-asnak várt hossza nagyjából VI-os volt, egy korábbi hosszban pedig csak kb VI/A0-ért lehetett kimászni egy még nehezebb (VII-es körüli) kunsztot…

Lassan haladtunk, hiszen az egyetlen támpontunk a falrajz, inkább hátrány volt, mint segítség. A legtöbbet a megérzésünk, és tájékozódóképességünk segített, és az itt-ott található kevéske, régi szög. Végül, talán a szerencsének is köszönhetően egyszer sem futottunk vakvágányra, és mindvégig megtaláltuk az előrejutási lehetőséget.
Valahol a fal felső részén ránksötétedett, kiválóan tudtunk volna bivakolni azon a helyen, nem tettük. Az éjszaka hidegnek ígérkezett, hiszen a nappal is az volt. Mászás közben többször elfagyott a kezünk, sőt olykor a lábunk is… Nem bivakoltunk, nem volt kedvünk 10 órát fagyoskodni melegruha, hálózsák és egyebek nélkül, inkább a mozgás, azaz a mászás mellett döntöttünk. Ehhez sem túl sok kedvünk volt, de Szöcsi lelkesedése meggyőzött bennünket.

Továbbmásztunk az éjszakában, és lassan, de biztosan haladtunk egyre feljebb. Egy nagyobb torony megmászása után, könnyű II-III-as terep következett, már reménykedni kezdtünk hogy a ferdén, balra, felfelé vezető rámpa kivezet a falból… Nem így lett. A rámpa elkeskenyedett, a pillér véget ért, egy hatalmas, függőleges fal zárta le az utat előlünk. A Német út falrajzát kezdtük tanulmányozni, de érthetően nem lettünk okosabbak! Fáradtak voltunk, fogalmunk sem volt merre is kellene továbbmenni a sötétben, így hajnali fél négykor kényszerűn megálltunk bivakolni. Leültünk a kötélre, összekuporodtunk, és aludni próbáltunk. A hely kényelmes volt, de szeles, ami hamar megtette a hatását. Alig egy óra didergés után mindhárman tornászni kezdtünk, amivel sikerült újra „felmelegíteni” magunkat, aztán visszaültünk „aludni”. Újabb egy óra vacogás elteltével végre derengeni kezdett, kirajzolódott a fal, láthatóvá váltak a sziklaformák. A hideg éjszakában kissé átfagytunk, nem nagyon volt kedvünk újra elkezdeni a mászást. Időhúzás gyanánt megreggeliztünk, pakolásztunk, és barátkoztunk a gondolattal, itt kell tovább mászni. Továbbra is a Német út falrajza volt a „segítségünkre”, ami alapján Dinával megállapítottuk, hogy vagy teljesen rossz helyen vagyunk, vagy már csak két kötélhossz van hátra. Reméltük ez utóbbi a helyes, és akkor most egy IV-es traverz következik balra, majd egy III-as vájú fel… Készülődés közben Dina észrevett egy szöget, aminek mindannyian nagyon megörültünk, és most már teljesen biztosak voltunk, a tévedésünkben, azaz már csak két hossz van hátra a Német útból!

Szöcsi kimászta a nem annyira nehéz, de annál kitettebb, törősebb, biztosíthatatlanabb IV-es traverzet, és már csak egy III-as hossz maradt nekem. Bár cseppet sem tűnt III-asnak az előttem álló feladat. Harmadik nekifutásra sikerült átmászni a III-as részt…. Harminc méter után aztán elértem az északi-fal peremét! Felértünk! Miközben társaimat biztosítottam fel, rövid időre kitisztult az idő, és végre megpillantottam a Triglav csúcsát. Dina nevetve ért oda hozzám. Egyrészt örült a sikernek, másrészt Szöcsi mutatványán nevetett. Még az utolsó hosszban is sikerült Szöcsinek kiszakítani egy jókora fogást, ami a feje fölött repült hátra, s tűnt el a szürke ködbe. Dina ezen mulatott megkönnyebbülten…

A felszerelés összepakolása után az északi-fal peremén húzódó Kugy-ösvényen elindultunk a Triglavski dom felé. A házban gyorsan megebédeltünk, éppen dél volt… Ebéd után aztán felmentünk a Triglav csúcsára, hiszen Dina és Szöcsi még nem járt ott…

szöveg: Juhász Bálint

fotó: Csizmadia Péter