Rendkívüli tisztújító közgyűlés eredményei

2018. június 21. csütörtökön az egyesület rendkívüli közgyűlést tartott, amely egyben tisztújító közgyűlés is volt. A rendkívüli közgyűlés összehívását az indokolta, hogy a korábbi vezető, Egri Győző lemondott tisztségéről (majd ki is lépett az egyesületből), ennek megfelelően egyesületvezetőt kellett választanunk.

A közgyűlés az Excelsior új egyesületvezetőjének ismét Buzgó Botond tagunkat válaszotta, aki így 4 hónap kihagyással folytatja a 2014. óta tartó vezető tisztségét.

A közgyűlés további eredményei:

A közgyűlés Pál Szilvia megbízott, és időközben június 4-én lemondott jogi vezető tevékenységét visszamenőleg jóváhagyta.

A közgyűlés Sepsi Örsöt az egyesület gazdasági vezetőjének választotta.

A jogi vezető tisztség jelentkező híján betöltetlen maradt.

A közgyűlés az alapszabály módosításokat a meghívóban küldöttek szerint elfogadta.

Megjegyzések:
Az egyesületvezető és az újonnan választott gazdasági vezető mandátuma három évre szól (2018-2021). A közgyűlésen nem szavaztunk a további vezetőségi tagokról, sem felügyelőbizottsági tagokról, így az ő mandátumuk a megválasztásuk idejétől számítva folytatólagosan érvényes.

Az alapszabály teljes, módosított szövegét a bírósági jóváhagyást követően elérhetővé tesszük az Egyesület weboldalán.

Mindenkinek köszönjük a részvételt!