Gyászol az Excelsior SE

2021. március 21-én elhunyt dr. Kádas Sándor, egyesületünk egykori oszlopos tagja. 1975 óta volt tagunk.
Az Excelsior Sportegyesületben évtizedeken keresztül részt vett a vezetőség munkájában elnökhelyettes és más feladatkörökben, a kezdetektől 2014-ig.
Egyesületünk sokat köszönhet Sándornak!

Sanyi Kadas_Sanyi_a_hegyekbenévtizedeken át szervezte az egyesület és a magyar túrasí-sport tevékenységeit. 1993-2001 között a magyar Síalpin Rally szervezője volt. A neves Haute Route túrasí útvonalat többször teljesítette, melyhez előadásaival sok más klubtársának csinált kedvet.
Hatalmas szervezői kedve kiterjedt a hegymászás minden területére, számos külföldi expedíciót szervezett meg a világ számos kontinensén, melyeken jó néhány egyesületi tagunk vett részt és ért el ezáltal szép hegymászó eredményeket.
Egy igazi közösségi ember volt, aki mindig szeretett sztorizgatni és akinek volt is mit mesélnie a fiataloknak, hiszen a sport kapcsán nagyon sok országban járt és számos egyesületi tagunknak született vele kapcsolatban vidám élménye. Az Excelsior mindig szívügye volt!
Évtizedeken át szervezte az egyesület és a teljes magyar mászóközösség számára az osztrák Alpenverein (ÖAV) tagság ügyintézését, melyhez kis hazánkból csak nehezen lehetett hozzájutni. Az osztrák szervezetnél tevékenysége miatt tiszteletbeli örökös taggá választották.
Sporteredményei a világ számos kontinensére kiterjedtek, Európától kezdve Ázsián keresztül egészen Dél-Amerikáig.

Hegymászó-teljesítményei (kivonat):
1979. március – Elbrusz (5621 m) – első magyar téli megmászás
1980 – Lenin-csúcs (7134 m)
1986 – Kommunizmus-csúcs (7495 m)
1986 – Kilimanjaro (5895 m)
1987 – Chopicalqui (6354 m) – Andok
1987 – Huascaran (6768 m) – Andok
1998 – Licancabur (5930 m) – Andok
1998 – Huayna Potosi (6088 m) – Andok
2001. február – Aconcagua (6961 m) – Andok
és még számos 5000-es és 4000-es csúcs