Motyka téli mászás, Lomnici-csúcs

Kozma Bálint beszámolója

Az év eleji olvadás január közepére nagyon sok jeget eredményezett a falban, így akkor nagy dilemmában voltunk, hogy egy vasárnapi nap be merjünk-e szállni az útba, megfejelve egy óbudai kiszállóval. Így végül Dékány Mátéval (MAHOE) csak március 12-én, szombaton másztuk meg a Lomnici-csúcs DK-i falán a Motyka utat. Mivel a parádés idő már egy hete borítékolva volt, így e köré szerveztük a hosszú hétvégét. A webkamera alapján már látható volt, hogy most más kondícióiban van a fal, így a drytooling.pl oldalon lévő leírást és útváltozatokat töviről hegyire kiveséztük.

Panzióban aludtunk, majd fél ötkor indultunk a tátralomnici parkolóból, bő három óra alatt a beszállásnál voltunk. A keskeny vályúkban és bevágásokban főleg havas firnnel, és a vártnál jóval kevesebb jéggel találkoztunk. A nagyobb hónyelveket laza hó borította, amikben nehézkes, néha siralmas volt az előrehaladás. Három igazán mászós mix szakasza volt az útnak. A kulcshosszban az áthajló bevágást kifejezetten kimerítőnek találtuk. Szerencsére a felső hónyelv már árnyékba borult, mire elértük, de a hóminőség miatt a nagyját próbáltuk a bal oldali gerincen kerülni. Ezzel a vonalvezetéssel V+ nehézségben lehetett abszolválni a 800 méteres utat. A teljes túrán 1700 m szintet tettünk meg tizenöt óra alatt, amiből nyolc óra volt az út megmászása.