Klubunk oktató, nevelő egyesület, melynek célja kezdetektől fogva a hegy- és sziklamászás. Fontos számunkra a felhalmozott tudás és ismeretanyag átadása a következő mászógenerációk számára. A környezettel összhangban, az egészséges életmódra való törekvést tartjuk szem előtt.
Dächerweg V-/A2-A3
Egy márciusi hosszú hétvégén azon tanakodtunk, merre is lehetne menni mászni egy kicsit. Valami meleg helyre vágytunk, de az időjárás szokás szerint megint közbeszól egy jó kis masszív hidegfront segítségével. A tavaszi meleg hiányában nem volt mit tenni, maradt a kellemes hidegben is végezhető mesterséges technika további finomítása. A bizonytalan időjárás miatt messzire nem akartunk menni, így Rácz Zsolt javaslatára Raxot vette kis csapatunk célba…Mivel 4 parti ember gyűlt végül össze, két turnusban terveztük a mászást. Az első három parti (Zsolt-Levente, Dina-Bálint, Kata-Szöcsi) még szombaton akart mászni, ezért ők a hajnali indulást választották. Mivel aznap már felesleges lett volna beszálni 4. partiként az útba, Bori és én a vasárnapi mászás mellett döntöttünk. Gondoltuk jó is lesz ez így, legalább kapunk egy kis infót az útról.
Így is történt. Egy csomó hasznos tanáccsal és egy új falkönyvvel felszerelkezve, (a régit az idő vasfoga megette), vasárnap mi is útrakeltünk. A kaiserbrunni parkólót elhagyva a lavinaalagút után kezdődik a séta. A Nagy-Höllental-völgyben kellemes emelkedőn mintegy 40 percet fölfelé, majd a AV-Steig-et követve balra föl megkezdtünk a kapaszkodást a steig létráin. Hideg szerencsére nem nagyon volt, csak a hó esett rendületlenül a nyakunkba. A harmadik létra után hágóvassal megerősítve letértünk a “kitaposott” útról és fölkapaszkodtunk a beszállás alján található barlanghoz. A kocsitól indulva kellemes tempóban ez mintegy 1 óra 30 perc lehetett. Innen indul a Dächerweg névre keresztelt, a kevés raxi trepnis utak egyike. Felesleges cuccainkat itt hagytuk egy védett szegletben, hiszen visszaereszkedést terveztünk be. Egy új falkönyvet és egy új dobozt vittünk magunkal csupán, hogy megmentsük az enyészettől a régi korok emlékét. Az első kötélhosszt Bori kezdte meg. Az első pár bemelegítő és ráhangolódó mozdulat után szépen haladt fölfelé. Az útban nagy nyúlások nincsenek. Kellemes kéznyújtásnyi távolságokra vannak a biztosítási pontok. Vagy nagyon alacsonyak voltak az építők, vagy nagyon kényelmesek! A fúrt szögek minősége teljesen kielégítő. Aki a köpüsi minőséghez van szokva, ezzel teljesen meg lesz elégedve. Az első standban a korábban kapott infó szerint nem álltunk meg. Az első két kötélhossz teljesen kényelmesen mászható egyben és még a stand is sokkal kellemesebb.
Itt én vettem át a stafétát. A második kötélhossz egy rövidebb 3-4 akasztásos áthajlással kezdődik. A korábbi tapasztalatok emlékére szerencsére könnyedén ment a dolog. Innen a fal már nem hajlik át. Kellemes, mondhatni kényelmes mászás következik jó minőségű sziklán és fúrt szögeken. Egyetlen meglepetés érheti az embert így tél végén. Tekintélyes méretű jégcsapok lógnak éppen az útban lefelé. Kissé félelmetes a dolog és iparkodásra serkenti az embert. A második stand előtt egy picit rosszabb a biztosítás minősége. Egy pár rozsdás szög különböző elhelyezkedésben. Hol bent a falban mozogva, hol kint a falon lógva található. Egy lopórúd segítségével gyorsan áthidaltam ezt a problémát és máris a kényelmes harmadik standban találtam magam. 
Előzetes terveink szerint innen fogunk visszaereszkedni a beszálláshoz. Ez egy 60 m-es fékötél segítségével könnyedén megtehető. De még előttünk állt egy trepnis kötélhossz, hiszen a új dobozkát is föl akartunk vinni a helyére. Miután Bori is szépen fölért a standba, rövid tanakodás után úgy döntöttünk én mászom tovább előre. Kissé áthajló falon, de továbbra is jó minőségű sziklán és közteseken visz az út fölfelé. Egyetlen meglepetés csupán a negyedik standban éri az embert. Faágak és bent lógó rossz minőségű kötélgyűrű segítségével tudtam magam kihámozni a standhelyre. Itt az eddig megszokott mennyiség helyett csak szétszórtan található biztosítási pont. Egyéb eszköz híján ezekben kellett megbíznunk. Nem voltam teljesen nyugodt! Itt valahogy elfogyott a útépítők lelkesedése, vagy mi a szösz!? Miután Bori is felért és felhozta kis dobozkánkat az új falkönyvvel, behelyeztük a régi megkopott lapokat, elhelyeztük kényelmes helyére, elbúcsúztunk tőle és elindultunk lefelé. Mivel az utolsó kötélhosszt nem akartunk kimászni ez egy kicsit macerásabb volt mint eddigi tanulmányank során tettük, ugyanis ahogy fölfelé, úgy lefelé is mászva kellett megtenni az utat a harmadik standba.
Ahogy fölfelé, úgy szépen lefelé is megtettük az utat. Beszereltünk ereszkedéshez és egy 50 m-es csúszással már lent is voltunk a beszállásnál. Összeszedtünk cuccainkat és egy kellemes mászást magunk mögött tudva lesétáltunk a völgybe, feltölteni energiatartalékainkat a másnapi mászásra. Mert ekkor még azt terveztük ám! Lent megbeszéltük elményeinket a többiekkel és nyugovóra tértünk. Olyan jó kis hóvihar kerekedett másnapra, hogy végül nem mászáson törtük a fejünket hanem menekülésen. Kihámoztuk magunkat a sátorból és az elemekkel küzdve összeszedtük magunkat és hazafelé vettük az irányt. Még szerencse, hogy aznapra jobb időt mondtak a meteorológiai állomás munkatársai!? Hasznos infó:
megközelítés: A kaiserbrunni szabadkempinget elhagyva a lavinaalagút után parkoló az út bal oldalán. Innen visszafelé sétálva kb. 150 m-re kerítésen át. A turistaúton 40 perc, majd balra az AV-Steig-en tovább 30 perc. A harmadik létra után balra föl a barlangba.
felszerelés: 60 m-es félkötél (a harmadik standból le lehet ereszkedni) 20-25 db expressz, esetleg éksor az utolsó kötélhosszban, lopórúd segítség lehet a harmadik stand előtt.
Beszélgetés Szabadka Péterrel
Egy beszélgetéssorozat vette kezdetét november 9-én az Excelsior klubban, amelynek az a célja, hogy neves magyarországi hegymászók mászásban betöltött szerepét, személyes élményeit, a hegymászásról kialakult nézeteit és önmagát a sportolót közelebbről megismerjük.
Az első alkalom Szabadka Péterről szólt.
Régebben a mászás nem kizárólagos célja volt az embereknek, amit nagyon jól jellemez a kor szállóigéje miszerint: a jó hegymászó télen síel, nyáron evez, de közben, hogyha van ideje, akkor mászik.
A cikk pdf formátumban:
SzabadkaPeter_beszelg-Excelsior (730.94 kB 2008-04-11 12:50:37)
Beszélgetés Nádasdi Oszkárral
Nádasdi Oszkár, a magyarországi mászás jelentős alakja, – Lázár István szavaival élve „dobogós szereplője” – elfogadta az Excelsior SE meghívását egy kerekasztal-beszélgetésre a hegymászás közelmúltjáról, személyes élményein és tapasztalatain keresztül. Ezúton is köszönjük Oszinak a jó hangulatú és érdekes beszélgetést és kívánunk további sok sikeres mászást, hogy néhány év múlva újabb izgalmas és tanulságos történeteket oszthasson meg velünk!
A beszélgetést pdf formátumban olvashatjátok.
Gasherbrum I.
Mécs László 2007. július 20-án egyedül, Ugyan Anita és Csizmadia Péter 2007. július 29-én, mindannyian oxigénpalack használata nélkül megmászták a 8068 méter magas Gasherbrum I. csúcsot.
Forrás: www.nemzetisport.hu
Mécs Laci
Karakoram – G1
Első európaiként T. G. Montgomerie pillantotta meg 1856-ban, 220 km távolságból, a kasmíri Haramukh csúcson állva. Ekkor kapta a K5 nevet, hasonlóan magas szomszédja pedig K4 lett. 1892-ben a Baltoro gleccser első végigjárója, William Martin Conway Hidden Peak-nek nevezte, ugyanis az előtte levő hegyek takarásából csak egészen közel jutva, 6-7 km távolságból bukkant elő. Balti neve “Rgasha-brum” — gyönyörű hegy —, ma az ebből származó elnevezés használatos. A K5 a Gasherbrum I (G1), a K4 pedig a Gasherbrum II (G2). A 8068m magas G1 a Föld tizenegyedik legmagasabb csúcsa.
Pakisztánban a harmadik legmagasabb — a K2 és a Nanga Parbat után. 1958-ban mászta meg először egy amerikai expedíció. Azóta az egyik legritkábban mászott nyolcezres, magyarok pedig 2007. előtt egyáltalán nem jártak csúcsán.
A cikk pdf formátumban:
Cassin út
Kürthy Tamás és Szegvári Zsolt 2007. július 17-én
a Bergellben megmászták a Piz Badile ÉK-i falára a Cassin utat. VI-os
nehézségű 1000 m hosszú, 30 kh.
Variant PP
Urbanics Áron 2007. július 15-én a Magas-Tátrában “pink point” mászta a Nagy-Lomnici-torony (Veľká Lomnická veža) DNy-i falára a Variant PP nevű utat; a tary.nfo szerint (V+/A2, RP: 9+) 4h.
Via Vertigine
A trepnizéssel (is) István ismertetett meg. Az elején nem értettem: mi a jó ebben? Aztán a téli Köpüs Kő nyugalmában ismerkedtünk az izgalommal, mit jelent néha egy óra hosszan mászni addig teljesen ismeretlen eszközökkel. Egy Lassú tánc vagy Szomorú Szombat érdekes, eddig nem tapasztalt élményt jelentett. 2006 tavaszán sikeresen másztuk Paklenicán a Spomin nevű utat. (egy évvel korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy én egyszer olyan elvetemült legyek, hogy Paklenicán trepnizzek…) Nagyszerű kaland volt annak ellenére, hogy az utat kinittelték. Érdekes érzés volt kb. 200 méteres áthajló falszakaszt mászni. Tudni, hogy az első trepnis standból sem lehet már leereszkedni, csak visszamászni. A nem túl kifinomult technikánkkal minden erőnkre szükség volt, hogy kijussunk a falból, az utolsó három hosszt ráadásul sötétben másztuk. Nagyot hibáztunk a magunkkal vitt folyadék mennyiségét illetően, elképesztően kiszáradtunk. Még mindig emlékszem, hogy ülök a deszkán a standban, alattam 300m, szédülök és homályosan látok a szomjúságtól. Ez volt akkor a legkomolyabb mászásunk. Az élmények leülepednek, az ember tervezni kezd ismét…
A cikket pdf formátumban itt olvashatjátok
Via Vertigine (474.43 kB 2007-12-31 16:54:05)
A cikkhez tartozó videó
Via Vertigine
Eke Zsolt és Németh Tamás Arco/Monte Brento hegyre mászták a Via Vertigine, 1000m, 30kh, 6/A2 (F. Leoni, D. Zampiccoli 1992.) utat 2007.ápr.28. 13:00 – 2007.máj.01. 7:00 (mászóidő: 5+24 óra.)
Élménybeszámoló cikk
Elkelt az Everest csúcsát megjárt magyar zászló.
“A magyar zászlót árverésre bocsátom és az ebből befolyt bevétel felét hegymászóklubomnak, az Excelsior SE-nek ajánlom fel, ezáltal is támogatva, hogy a hegymászást, a mozgás és a természet szeretetét és tiszteletét közelebb hozhassa az emberekhez.
A bevétel másik felét, a Rotary Klub segítségével a nepáli leprások támogatására szeretnénk fordítani.”
(idézet Attilától)
http://everest.vatera.hu
