Tisztán mászom – Oszoly

Még a 2000-es évek elején Gozony Gergő által életre hívott Tisztán mászom mozgalmat élesztjük újra, melynek során az általunk sokat látogatott sziklamászó iskolák közvetlen és közvetett környékét tisztítjuk meg, jó alaposan. Hogy ne csak tisztán másszunk, hanem tiszta környezetben is… Pár éve már, hogy kimegyünk és rendbe rakjuk valamely sziklamászó hely környékét. Tavaly Oszoly volt a célpont, lévén az egy kultikus helynek számít a hazai mászókörökben, így adott volt, hogy ezzel a sokat látogatott és szeretett hellyel kezdjük.

Aztán ebből majdhogynem tradíciót csináltunk, hiszen idén is itt kezdtük a szemétszedést. 2024. június 15-én találkoztunk az Oszoly-pihenőnél, ahol mindenki kesztyűt húzott és sittes zsákot ragadott, majd egy rövid stratégiai megbeszélést követően, mindenki elindult, hogy összevadássza a szemetet. Szó szerint, hiszen ismét kellemes csalódás volt, hogy tényleg vadászni kellett az erdőbe nem igazán odavaló dolgokra. De azért 4–5 zsák jócskán megtelt, főként vicek-vacak dolgokkal. A legnagyobb fogás egy komplett ásványvizes pakk volt, a legrégebbi a tizen-huszonéves konzerves doboz (örök klasszikus egy ilyen szemétszedésen). A „legfurcsább” egy Nike technikai póló, és egy fél pár zokni, ami igen mélyen az erdő sűrűjében volt elhagyatottan.

DSCF6530k

A szemétszedést (vadászatot) dél magasságában már be is fejeztük, majd ettünk ittunk egy keveset (bár poharunk nem volt…) és a kemény mag ment is tisztán mászni a már tiszta mászóhelyen. 🙂 És még „kukás autónk” is volt (igaz, fehér és nem narancssárga), hiszen Zsolti felajánlotta, hogy el is viszi az összegyűlt szemetet, melyet ezúton is nagyon köszönünk!

DSCF6532k

Nagyon reméljük, hogy máshol is csak ennyi dolgunk lesz… Hamarosan folytatjuk!

Egy kis kiegészítés… Egy levelet kaptuk az Önkormányzattól:

“Kérem engedje meg, hogy Völgyes József polgármester úr köszönetét tolmácsoljam önöknek.
Az a hihetetlen erőfeszítés, melyet Csobánka természeti környezetének védelme, szépítése érdekében tesznek, példaértékű!
Reméljük terveikhez még sokáig lesz erejük és kitartásuk, melynek megvalósításában bátran támaszkodhatnak hivatalunkra is.
Hisszük, hogy ez a jó partneri viszony hozzájárul a jövőben egy szebb és kulturáltabb Csobánka kialakításához.”