Fifi
Szóval így indultam neki a tanfolyamnak és hát az elméleti oktatási alkalom után sem voltam meggyőzve, hogy ez tetszhet bárkinek is. De persze nem állt még össze az egész a fejemben, nem értettem ki és miért ad olyan neveket bárminek is, hogy fifi-kampó. És egy kötélhossz több mint egy óra, komolyan!? Mit csinálunk, teázunk az útban, vagy mi? Ráadásul eddig mindenféle indok nélkül ódzkodtam az ovál karáktól, itt meg azt mondják, hogy az a jó. És egyáltalán ki használ tricam-et? Na majd meglátjuk, gondoltam.
Helyzet?
Aztán jöttek a gyakorlati alkalmak. A Kecske-hegy az első hétvégén rögtön indított egy kis esővel, pont az az idő amikor az ember max futni megy ki, de mászni? Persze, persze, volt róla szó, hogy ezt akkor is lehet, de hogy ez mégis hogy… na majd meglátjuk. És láss csodát, tényleg lehet mászni közvetlenül eső után is. Az nap elején tartott kis gyakorlati bevezetővel kezdett bennem körvonalazódni a történet. Pár dologra rögtön rá is csodálkoztam, lehet expresszeket láncba fűzni és azon feltrepnizni, hát ez zseniális. Azt hiszem ez volt az a pont ahol minden szkeptikus gondolatom szertefoszlott, és elkezdtem kapizsgálni mi is itt a helyzet. Az, hogy toprope másztunk az első hétvégén nagyon sokat segített mentálban, egyáltalán nem volt így para kampózgatni, és a legfenomenálisabb, hogy az ék megtart. Azt hiszem ez tetszik.
Köpüs-kő és Hámor
A második, harmadik hétvégét vártam, nem csak mert a Bükk mindig is közel állt a szívemhez, de azért is mert félelemmel vegyes érzések voltak bennem azzal szemben, hogy ezt lehet elölben csinálni. Nem tudtam mennyire lesz ez para főleg akkor, amikor az ember csak egy kampóban ácsorog még az út elején. És láss csodát, nem is olyan para, a kampóhelyzek tényleg jók, és tartanak mint állat. Szépen lassan megtanultam megbízni abban, hogy nem fog kipattani a kampó vagy kiszakadni a szög. Az élményhez hozzátartozik, hogy Köpüs-kő már elsőre elvarázsolt. Olyan hangulata van az egész helynek, még két órát is szívesen gyalogolnék ha kéne a beszállóhoz. Mind a két nap nagyon jó utakat kaptunk és kő-papír-ollóban megnyertem a Motoremelőst elölben. Jól is esett, kellet nekem az még a napra.
A szentléleki turistapark szintén sokat dobott a hétvégén a szaunával és a merülő medencével, ahol megtanultam lélegezni, ami az álmos könyvek szerint is hasznos dolog. De igazán csak az utolsó hétvégén mutatta meg a legszebbik arcát a hely a havazás után. A vizsga hétvégén nem teljesen éreztem fejben ott magamat, Köpüs-kő után egy pici csalódás is volt a Hámori-szikla a főút mellett. Az utak ugyan jók voltak, de nem volt meg az a hangulata mint Köpüsnek. Viszont az nagyon szerencsés volt, hogy szombaton ki tudtuk mászni a vizsga utat is, így vasárnapra a tanfolyam megkoronázásaként csodaszép havas körülmények között mászhattunk. Egyáltalán nem volt hideg 😀
Mindent összegezve nem várt módon bejött ez az egész mászásforma és biztos, hogy fogom még űzni. Illetve egészen megjött a kedvem, a többkötélhosszas mesterséges utak mászásához. És még a portaledge-t is kipróbálnám egyszer valamikor. Itt, még egyszer köszi mindenkinek az élményeket, Kriszti neked a zseniális mászásokat, Bea, Robi a szervezést, támogatást és az út magyarázatokat.
És ahogy látható mindenki élvezte a körülményeket.
Oktató: Hampl Róbert
Segéd: Márai Beáta
Tanfolyamot végzettek: Diera Dániel, Farkas Richárd, Fejes Krisztina, Kriston Ágnes, Novák Norbert, Tarcai Norbert, Tumbász Tamás
Néhány kép a tanfolyamról:
Írta: Tarcai Norbi, 2025. november 25.
