Nyári alpesi tanfolyam – A vizsgázott hegymászóvá válás útján

2023. július 15-22., Téry-menedékház

Idén kegyes volt az időjárás a nyári alpesi tanfolyamosokhoz, hiszen mind a két hét alatt jó idő volt (már ha a tátrai igen szeszélyes időjárást vesszük alapul), csak egy-egy nap volt esős és/vagy borongós. Persze azért a hirtelen jövő rövid zuhé(k) sem maradt(ak) el, de ez csak még tartalmasabbá tette a tanfolyamot, bepillantást engedve az igazi alpesi környezetben való mászás szépségeibe, összetettségébe. Ennek köszönhetően mindegyik csoport teljesíteni tudta az előírt négy nap mászónapot. A második hétről Fejes Krisztina készített egy élménybeszámolót, melyből megtudhatjuk miként teltek a tanfolyami napok a Tátrában.

Hegyek. Tervek, amik még túlságosan aprók és törékenyek, hogy kibeszéljem magamból őket. Csak azt nem tudtam kihez forduljak a lelkesedésemmel, mivel szűk ismeretségi körömet tekintve hasonló érdeklődési körű nem akadt a láthatáron. Egy ember jutott eszembe, aki hasonló mód rajong a Magas-Tátráért, aki ugyan nem közeli ismerős, de bíztam a tanácsában és tudtam, hogy kérdéseimre őszinte törődéssel fog válaszolni. Ez az ember Nagy Árpád volt, akinek ezúton is köszönöm, hogy 2021 nyarán, annak a bizonyos telefonbeszélgetésnek a hatására már tudtam kiket kereshetnék és mik a lehetőségeim.

Ezen lehetőségek közül egy név lett nagyon szimpatikus: Mészáros Csaba. És ki hitte volna, hogy két év múlva majd ettől az embertől tanulhatok!?

Rövidtávú célként három dolog motivált, hogy részt vegyek ezen a tanfolyamon:

  1. mert szeretem a Magas-Tátrát és majdnem mindenfajta mozgásformát, aminek a hegyek adnak otthont;
  2. mert szeretem ezeket az embereket, mellettük garantált a jó társaság;
  3. mert szerettem volna, hogy biztos tudással rendelkező, felelős vizsgázott hegymászó váljon belőlem.

A hosszú távú célok pedig szintén előttem vannak, de ahogy már fentebb említettem: nem óhajtom kibeszélni magamból őket.

Amennyire fel voltam készülve fejben a téli alpesire, olyannyira szét voltam esve a nyári alpesit illetően. Mentségemre legyen mondva, hogy elég gondterhelten telt a tanfolyam előtti utolsó hét. Zavart, hogy nem vagyok úgy felkészülve amire büszke lehetnék, viszont más részről volt bennem egy megnyugvás afelől, hogy ismét a Tátrában tölthetek egy teljes hetet. Olyan volt, mintha haza készültem volna, és hát mégis ki izgul ha haza készül?

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_01

Megérkezve a Térybe a vacsinál össze is állt a Csabi csapat: az alaptanfolyamos cimbikkel – Pali, Bence, Tusi – valamint Zsófival és Pabloval kibővülve egy tökéletesen izgalmas hétnek néztünk elébe Ricsi és Csabi szárnyai alatt. Aznap este már eldöntöttük, hogy első utunk a Markazit-torony Nap útjába fog vinni.

Az első reggelre ébredve teljesen fókuszált mivoltommal és pezsgő örömömmel állhattam oda a Markazit-torony tövéhez. Pali nem kardoskodott a kezdésért vagy csak úriember lévén megadta nekem a döntés lehetőségét, így a tanfolyami első napunk legelső mászását volt szerencsém megnyerni/megnyitni. Jól biztosítható gyönyörű útban találtam magam, amelyben való mászás igazán a kedvem szerint volt.

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_02

Minden egyes kötélhossz egyre csak jobb és jobb lett. Az eddig mászott kötélhosszak közül az ötödik lett a kedvencem. Na de! Ezután jött az V-ös nehézségű kulcshossz. Ez szuper! Örömmel néztem elébe. Viszont, idestova a nap folyamán már többször meghallgattuk, hogy ezt a kulcshosszt fel lehet cserélni egy VI-os nehézségű útvariánsra is, amelyet történetesen a mi drága oktatónk és társa nyitott 2001-ben (a két Csaba közös keresztnevének és a mászás napján aktuális nevük napjának apropóján a találó Névnapi direkt variáns címre lett elkeresztelve ez az útváltozat); ahol a táblában lévő repedés utáni áthajlásba 3-as frienddel a kezedben felnyúlva már rakod is be a “barátocskát”, akasztasz és innentől fogva jó vagy… Ahogy Csabi ezt előadta az mind csodaszép és vonzó – lehetett volna. Lehetett volna, ha nem éreztem volna kevésnek magamat ehhez. A jelenlegi mászóképességeimmel felvértezve a kelleténél jobban izgultam volna, hogy ezt elölben és ráadásul tradban megpróbáljam. De milyen jó, hogy az embernek van egy mászótársa! Amúgy is ő következett az elölmászással. És ki ha nem a Pali a legjobb jelölt egy ilyen feladatra, aki nemhogy képes rá, de belőlem is minden kételyt kizáró magabiztossággal vágta rá, hogy ezt szeretné mászni. És ha a Pali arra megy, hát akkor megyünk utána. Pucolgattam szépen az utat a társam után, kiszedtem a “barátunkat” is és a kulcsrész előtt kaptam a tanácsot, hogy próbálkozzak kézkulccsal.

Kedves tanács volt, de a pici kéz, vékony kar és gyenge kézkulcs nem jó kombónak bizonyult ide: az egész alkarom kicsúszott a repedésből. Helyette viszont gyönyörűen szét lehetett feszíteni vagy ellennyomással bele lehetett dőlni… minden amiről csak álmodhat egy sziklamászó.

Mennyire örülök, hogy a Pali hezitálás nélkül döntött ezen variáns mellett! Ez irtó klassz volt!

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_03

Visszafelé a Pfinn-kilátó (Pfinnová kopa) irányába, majd pedig a Kék-tavacska felé vezető kuloárban ereszkedtünk le, amelynek közelségében kiadós mennyiségű szemetet találtunk (valószínűleg nemrég olvadhatott ki a hó alól). Szépen elosztottuk, ki melyik szemetet hozza le a menedékházig. Ápolt külsőnk így a nap végére közel sem eredeti fényében tündökölt, mondhatni jócskán csorbát szenvedett: izzadtan és büdösen, homokkal vegyített leolvadt naptejtől ragacsosan már minden mindegy volt. A gázolajat választottam. Ezt a szagot a gázolaj bűze csak elnyomni tudja.

Mindezek után felemelő érzésként élhettük meg a jéghideg fürdő tisztító hatását, még akkor is ha az olyan hideg volt, mintha a másodperc töredéke alatt ezer tűszúrás érné a testünket.

Micsoda kalandos első nap! Mi többet tartogathat magában ez a hét?

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_04

Korábban indultunk másnap. Szépséges napsütésben kezdtük a napot, de sietni kellett, ha szárazon akartunk visszatérni a Téry-menedékházba. A rendelkezésünkre álló szűkebb időintervallumra való tekintettel a választásunk a háztól csak 20 percre lévő Sárga-fal Korosadowicz útjára esett.

Uhh, az a Sárga-fal! Hányszor, de hányszor elmentem már az árnyékában; a Tófal legnehezebb szakaszán túllendülve hányszor, de hányszor tekintettem fel földbe gyökerezett lábbal elém magasodó csúcsára, remélve azt, hogy egyszer eljön majd a nap, amikor mászhatok majd rajta! Sajátos preferenciám szerint a Korosadowicz nem tudja felvenni a versenyt a Nap útjával, viszont gondoskodik róla, hogy felejthetetlenül bevésse magát az emlékezetbe. Mászó legyen a sziklán, akinek nem fut át az agyán a reibung traverz bevillanó képe a ‘Koro’ hallatán. A partinkból én kezdhettem ezen a szakaszon. Elhíresült traverzünk előtt állva nem voltak bennem különösebben érzelmek. Nem fogadtam kitörő lelkesedéssel, de nem is féltem tőle. Elég volt egy jó nagy levegő és Ricsi folyamatos bátorító jelenléte a tábla végén, amik egészen kellemessé tették az áttraverzálást. Innen már könnyű volt elérni az utolsó standot, ahonnan visszatekintve mélyen beláthattunk a hegyvonulatokkal körülhatárolt katlan belsejébe, ahol a Szepesi-Öt-tó tagjainak tengerszemei különböző szinteken törték meg azt a völgyet, melynek szélén ott állt otthonunk, az alatta meredeken tekergőző szerpentines ösvénnyel. Az egyik legszívmelengetőbb visszatekintés.

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_05

Túlságosan nagy egyéniség ez az út ahhoz, hogy egyetlen rossz szavunk is lehessen rá.

Még az eső érkezte előtt lejutottunk a házikónkhoz, aminek közelségében privát geomorfológiai ismertetőt kaphattunk Csabitól a Tátra mai arculatának kialakításában részt vevő gleccserekről, miközben ennek a letűnt kornak a maradványát szemléltük egy gleccsermalom képviseletében. A többi csapat is hamar beért és végre huzamosabb időt tölthettünk egymás társaságában.

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_06

Harmadnap számíthattunk az egész napos jó időre, így a Zöld-tavi-csúcs Šádek útjának beszállójához igyekeztünk. A csapatból most mi indultunk utoljára. Szabad utunkra várva Pali kikötve aludt a standban, míg én mellette ugrálva próbáltam felmelegedni. Egész hét alatt nem is fáztam, de most a dupla nadrág, softshell és a pehelykabi is szükségesnek bizonyult. A Nap csak lassan kegyeskedett áttörni a ránk telepedő felhőkön. Örültem, mikor végre elindulhattam felfelé, mivel a mozgástól egyből visszaállt a kellemes hőérzetem. Legelső standba felérve még nagy társaság fogadott, aztán a  mászás előrehaladtával és a várakozási időkkel szépen elfogytak az emberek körülünk.

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_07

Az alpesi tradmászás során – ahogy azt számtalanszor hangoztatták és eszünkbe vésték az oktatók – úgy mászunk, hogy sohasem esünk bele. Ezt a mindsetet első pillanattól kezdve könnyen elsajátítottam. Furcsamód rám ez felszabadítólag hatott, egyáltalán nem pszichés teherként éltem meg. Ezt a mentalitást magaménak téve minden egyes mászómozdulat lehetett egyszerre teljesen tudatos és okozhatott nagy örömöt. Fergeteges volt ezzel a hozzáállással mászni!

Ami a pszichés terhelést illeti; annyit tudtam magamról, hogy mint sok egyéb dologhoz, így a mászáshoz is fejben sokkal erősebb vagyok, mint fizikálisan vagy technikailag. Kíváncsi voltam, hogy a napokon át tartó folyamatos és részben új kihívás hatására mikor fogok elfáradni fejben. Utólag visszatekintve nem hiszem, hogy ez megtörtént.

Esetleg talán egy alkalom volt, itt a Šádek útban, de az se az valójában, amikor egy ehhez kapcsolódó gondolatsort futtattam a fejemben:

Krisztina! A Pali ki fog röhögni, ha meglátja ezt a köztest. Ez te sem gondolod komolyan, halottnak a csók. Hisz te is röhögsz magadon.” – zajlott a magammal folytatott beszélgetés. Nem baj, legyen min nevetni! Pszichés köztesem haszontalanságának teljes tudatában otthagytam azt a hevederrel megdobott kőtömböt, már csak kíváncsiságból is, hogy kapok-e majd megjegyzést miatta. Nem kaptam… én kérdeztem rá.

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_08

Utolsó kötélhosszra teljesen egyedül maradtunk Palival. Ő indult elöl, én pedig most először gondoltam: eléggé hátrahagyott parti lett belőlünk.

Teltek a percek. Hol kisütött a Nap, hol elkezdtem fázni, mintha a szél rajtam keresztül fújná át a fellegeket. Már kifogytam az énekelni való dalok repertoárjából, így maradt a csend, a nyugalom és a gyönyörű hegyek. Elvarázsolt kis világomon villámként hasított át a gondolat: sok idő telt el, túlságosan eseménymentes minden, nem fogy a kötél és nem tudom mi van a mászótársammal. Az ő mászóképességeiben sosem kételkedve elkezdtem azon tűnődni, hogy kellene-e, hogy aggódjak. Mérlegelve a dolgokat, arra jutottam kitarthatok eredeti meggyőződésem mellett és nem is kellett több: végre megindult a kötél; a Pali küzdött, de nyert. Felértünk. És nem mellesleg: ez egy zseniális út volt!

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_09

Kellemesen elfáradva, megelégedve meandereztünk lefelé a sziklatömbökön a Téry-horhoson keresztül. Már majdnem beértünk a menházba, így éppen a ház előtti tavacskán mentünk keresztül, ahol gyermeki játékossággal ugráltam végig a kiálló kőtömbökön. Szinte csak egy karnyújtásnyira voltunk már a bejárati ajtó küszöbétől… Aztán egy koncentrációhiányos pillanat és máris a vízben találtam magam.

Kis vágással a kezemen, hirtelen kifordult bokával, beázott bakanccsal és egy fél hajmosással gazdagodva. Mit sem számít mindez, csak a bokám aggasztott, mivel pont a korábban szalagszakadt oldalt érte a baj. Ahogy arra számítani lehetett, estére be is dagadt és enyhén fájogatott.

Egy picit örültem, amikor megtudtam, hogy a szerdai napra nem szövögethetünk egész napos mászóterveket, mert nagyon korai esőt vártunk, azaz csak rövidet mászunk, ergo nem kell majd sokáig terhelnem a bokámat. Legjobb esélyünk a Sárga-fal ÉNy-i bordájának megmászására adódott. A hab a tortán már csak az volt, amikor vacsi közben tudomásunkra jutott, hogy mászócipő helyett bakancsban is simán teljesíthető lesz a borda, azaz a lábam stabil lábbelinek örvend majd.

Este meglepően jól aludtam, reggelre pedig csodálkozva eszméltem fel, hogy a duzzanat lement a bokámról és bármely irányba tekergetve, terhelve sem fájt.

Még mindig csurom vizes bakancsomba bármiféle rossz szó nélkül dugtam a lábamat, nevetve tekintve az előttem álló napnak. (Persze a vízálló zoknimmal amúgy is könnyű dolgom lett volna – de csak mellékesen: a vízálló zokni tényleg jó cucc. Nem kifejezetten része az ismeretes hegymászó ruhatárnak, viszont számomra számtalan hegymászós kalandomban nagy segítség vagy jelentős komfortérzet növelő szerepet töltött be.)

Az ÉNy-i borda mászásától egy igazi rekreációs tevékenységet vártam. Az első 90 métert szinkronmászva tettük meg Palival, egy alapvetően könnyű útban. A kutya abban volt elásva, hogyha éppenséggel biztosítási pontot óhajtottunk volna elhelyezni a falban, az kb. megmaradt az óhaj szintjén. Felfedezők lehettünk a falon, akik kutatják azt a pici, nem mozgó sziklatizednégyzetmétert, ami stabilan helyén marad és alkalmas valamiféle köztes elhelyezésére.

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_10

Az utolsó kötélhossz hozott változást, ami a gerinc tetején való átkelést jelentette. Való igaz nem volt nagyon technikás, viszont kárpótolt az eddigiekért.

Hamar végeztünk, a beígért esőnek semmi nyoma nem látszott így kezdetét vette egy vasárnap óta húzódó mentőakció. Jól tudjátok: “Barátot nem hagyunk a falban!”. Csapatunkból viszont Tusi & Bence párosnak meggyűlt a baja a fal kipucolásával a Nap útjának mászása közben. Otthagyásról itt szó sincs! Csak rövid ideig, órákig, jelen esetben napokig nélkülözni kényszerültek csepp társukat, de nem telt el úgy nap, hogy a friend-kiszabadítás haditervének részletein ne dolgozzanak. Most volt itt a tökéletes alkalom. Bence Ricsivel indult útra e nemes feladat végrehajtására.

Mialatt ők távol voltak, mi a fürdőtó (Szepesi-Alsó-tó) melletti sziklafalban megtanulhattuk a szögelés rejtelmeit.

És még mindig nem jött az az eső!

Jó és szép ez az ÉNy-i borda, bármikor visszamennék ide is, de valahogy a mászás iránti igényünket láthatóan nem elégítette ki teljesen, mert a szögelés után egyöntetűen a top-rope-ozás mellett döntöttünk. A srácok leragadtak egy igazi kihívást jelentő útnál, míg mi Zsófival egy számunkra reális nehézségű úttal kezdtünk.

Közben Ricsi és Bence is befutott. Jelentem: hősökként tértek vissza! Kimentették a “barátot” a sziklafalak szorító rabságából.

Másztunk egyet, kettőt, majd hármat … a fiúk pedig azóta is ugyanazzal az egy úttal próbálkoztak. Aztán a Ricsi megmutatta hogy csinálják a profik. Gyülekezni kezdtek az esőfelhők, ami pontot tenni látszott aznapi kalandjainkra és minket is bezavart a menedékház óvó falai közé (nem mellesleg a vacsiidő is közelgetett).

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_11

És ezennel (valamint az esti vizsgával) teljesítettük az összes követelményt, ami a nyári alpesi tanfolyam sikeres elvégzéséhez szükségeltetett.

Felettébb szerencséseknek mondhattuk magunkat, hogy a megérkezésünk pillanatától kezdve egyszer sem kellett esőnapot hirdetni, végig nyomathattuk a mászásokat és ennek hála már a hét közepén sikeres vizsgával rendelkeztünk. Eredetileg szombatig tartott volna a tanfolyam, mi pedig ott álltunk szerda este, nagy sikerünkre való tekintettel a tanfolyamot bezártuk és a többség úgy döntött: másnap reggel visszatérnek a mindennapokba. Mi viszont még maradtunk volna, mászni szerettünk volna, hisz ezért jöttünk! Minek mentünk volna haza, ha az oly ritkaságszámba menő és az eredeti tervek szerinti szabadidő ott volt a kezünkben és még annyi részünkről megmászatlan út csábított hívogatóan? Csak még jobban megszerettem azt a maroknyi embert, akikkel, az egyébként nem jó hírekkel kecsegtető időjárás előrejelzés ellenére is úgy határoztunk: a végsőkig reménykedünk és ha a körülmények is nekünk kedveznek mászni fogunk. Rövid tanakodás után meg is lett a másnapi mászótervünk és folytattuk az estét az elmaradhatatlan mocsárpartival (melyre szeretnék úgy emlékezni, hogy királynőként zártam az estét) és lámpaoltásig tartó sztorizgatásokkal, mely sztorikat őrizzenek a Téry-ház falai és a kiváltságos fülek. 

Excelsior_Nyari_Alpesi_2023_12

Hajnalban keltem, szépen szuszogtak az emberek körülöttem, a kíváncsiság nem hagyott aludni, ezért a telefonomon internetet csiholva megnéztem mi vár ránk aznap. Semmi másznivaló idő, ami a Magas-Tátrát illeti. Szinte egész biztos voltam benne: ma mi is hazatérünk. Így a tényeket elfogadva, megelégedve visszaaludtam. Bármennyire is szerettünk volna maradni, a hegy máshogy döntött; eddig fogadott kegyeibe és ezért csak hálásak lehetünk.

Furcsa volt búcsút mondani szeretett házikónknak és visszaereszkedni, de még furcsább volt Ótátrafüreden a cukiba leérve, kofola és a habos süti felett pillogva adaptálódni a való világhoz. Az embereket bámulva, csak egy valami jutott eszembe: “Te jó ég mi ez!?“. A bensőm még tiltakozott volna a civilizált élet mókuskerekébe való visszatéréstől. És ahogy azt a csapatunktól várni lehetett nem is nyílegyenest hazafelé vettük az irányt, hanem tettünk egy látogatást Kalamárkára, ahol levezetésképpen – ugyan nem alpesi körülmények között – karakteres sziklatornyokon igazán klassz utakat mászhattunk. A mászás végeztével beülőm bekötőcsomóját erőtlen kezemmel nagy nehézségek árán lefejtettem, és így a hét végére elmondhattam: egy csepp erő nem maradt a karomban, elfáradtam. Számomra itt ért véget a nyári alpesi tanfolyam: kimerülve, de gazdagon.

Sok sztori, történet és élmény maradt elmondatlanul (előkészületek vagy éppen annak hiánya, suttyófelszerelés és Biedronkás nejlonzacskó, fájdalmas vagy felemelő pillanatok, Kristóf, szappanmágusok, fáradhatatlan terepfutók, mindent is beszállócipőben mászó egyedek, lipicai ménesek, csapat és személyes élmények…), de mindezeket őrizzük meg mi és még sokáig emlékezzünk rá együtt. Élmény volt ez a hét Veletek! Ügyesek voltunk skacok. Gratulálok!

A 2023-as nyári alpesi hegymászó tanfolyam második hetének résztvevői és sikeres teljesítői:

Buzgó Botond /oktató/ & Baksa Zsolt /aspiráns/, Szűcs Jenő /oktató/ & Ralovich Kristóf /aspiráns/ & Vermes István /aspiráns/, Mészáros Csaba /oktató/ & Farkas Richárd /aspiráns/, Czebe András, Hudák Balázs, Kovács-Nagy Ferenc, Országh Tamás, Potkovácz Márk, Tiszai Balázs, Balogh Lilla, dr. Csizmadia Brigitta, Konyecsny Bence, Horváth Antal, Matusek Alexandra, Turtsányi Bence, Tusa Dávid, Budai Zsófia, Turpinszky Bence, Hebők Pál és Fejes Krisztina.

Akik közül így vizsgázott hegymászóvá avanzsált: Kovács-Nagy Ferenc, Országh Tamás, Tiszai Balázs, Balogh Lilla, dr. Csizmadia Brigitta, Konyecsny Bence, Horváth Antal, Matusek Alexandra, Turtsányi Bence, Tusa Dávid és Fejes Krisztina.

Hálával tekintek vissza, hogy a vizsgázott hegymászóvá válás útja nem csak a hegymászás kiváltságával és varázslatos élményekkel ajándékozott meg, hanem ezen az úton pozitív személyiségjegyekben megerősödve, Isten jóságát megtapasztalva, nagyszerű emberekkel, kivételes közösséggel, értékes kapcsolatokkal gazdagodhattam. Örömmel nézek elébe azoknak a fantasztikus dolgoknak, amik még ezután következnek… a már annyit emlegetett: nagybetűs Hegymászóvá válás útján.

 

/Fejes Krisztina, 2023. augusztus 15./

Képek: Turtsányi Bence, Potkovácz Márk, Szűcs Jenő, Budai Zsófia és Fejes Krisztina